× x-men
× Cherik; kisbaba Lorna
× egyperces
× Cherik; kisbaba Lorna
× egyperces
× fluff
Nehéz eset
-
Charles, könyörgöm. – Erik hangosan megfejelte az asztalt. Legkisebb lánya ezt
hangos nevetéssel jutalmazta, miközben Erik egyébként is sajgó fejében most
mintha tovább nőtt volna a nyomás. Felnézett az etetőszékben ülő kisgyerekre;
pufók arcát szinte szétrepesztette a mosolya, állig érő, vékonyszálú zöld
hajából csepegett a seszínű trutyi, amit az anyja ételnek nevezett, mikor itt
hagyta.
-
Erik, drágám. – Charles arcán elnéző mosoly jelent meg, miközben a
papírzacskóból próbált kipakolni. – Csak pár napig van itt. Addig élvezd ki
apai kötelességeidet.
-
Éppen ez az. Abban a pár napban, míg velünk van, nem kellene ezzel
elpazarolnunk az időt.
Charles
azonban hajthatatlan maradt, és nem vette rá a gyereket az evésre, formálódó
gondolatain át.
-
Etesd meg a gyereket, kedvesem. – Charles kisasszézott a konyhából, át a hálószobába.
Az odakint zuhogó eső teljesen eláztatta mindenét, át kellett öltöznie. A lakás
túlságosan kicsi volt, teremtett lélek meg nem mondta volna, hogy két felnőtt
férfi képes megélni benne egymás mellett, és még egy gyereknek is tudnak helyet
szorítani. Ahhoz képest meg pláne kicsi volt, hogy Charles mekkora engedhetett
volna meg magának.
Erik
odakint az utolsó falatokat próbálta Lorna szájába eszkábálni, több-kevesebb
sikerrel. Mikor elege lett, a tányér kanalastul ellebegett, egészen a mosogatóig.
Erik ügyetlenül kézbe vette Lornát, majd a kanapé mellett a földre tette, és
állt felette.
Még
mindig új volt számára az apaszerep. Állt a saját lánya felett, és
magatehetetlenül lógatta a karjait, mert mégis mit kezdjen ő egy gyerekkel? Nem
véletlenül nem vele élt, de nem akarta, hogy ne lássa a lányát. A huszonkettes
ördögi csapdája volt ez.
Aztán
Lorna felnézett rá. Zölden csillogó szemei szinte világítottak a csodálattól,
holott csak két éves múlt.
-
Erik? – Charles már nézte egy ideig a férfit, ahogy szemez a kislánnyal. Erik
imádta a nevét hallani Charles angol akcentusával fűszerezve. Egy pillanatra
elmerült a saját gondolatai visszhangjában, majd felemelte a fejét, tekintete
találkozott Charles nevetségesen kék íriszeivel. – Le kéne törölni Lorna arcáról
az ebéd maradványait.
Erik
lenézett Lornára, és végre rájött, hogy két éves kislánya teljes arcát
beborította az a főzelékszerű massza. Egy papírzsebkendővel próbálta leszedni,
de a nagyja már rászáradt az arcára. Ügyetlenkedését elnézve Charles a segítségére
sietett néhány nedves törlőkendővel, aztán leültette Lornát kettejük közé a kanapéra.
Erik
alig várta, hogy nagyobb legyen.
Bár
még úgy is nehezen tudta elképzelni magát, amint a saját lányával… kezd bármit
is.
Legnagyobb
szerencséjére Charles egyáltalán nem aggódott afelől, hogy jó apa lesz-e, vagy
sem.
-
Mit jelent a zöld?
Órákkal
később Erik a dohányzóasztal szélén ült, Charles a szőnyegen hasalva javított
biológiadolgozatokat. Annyira szeretett volna belejavítani, ő maga beleírni
dolgokat, csak azért, hogy jobb jegyet adhasson, de mindig visszafogta magát.
-
Hogy mondod, kedvesem? – A Charles szájából kilógó piros filc ráesett Alex
dolgozatára, egy terebélyes pacát hagyva a második kérdés közepén.
-
A haja. – Erik még mindig Lornát bámulta. – Zöld.
-
Igen, ez feltűnt.
Erik
a szemét forgatva letette a bögréjét maga mögé, aztán odalépett a kiságyhoz.
-
Mit gondolsz, mit jelent a zöld?
-
Nem hinném, hogy köze lenne az egyéb mutációihoz – felelte Charles, majd a
sarkára ült. Egy pillanatra elkeseredve és bűnbánatosan nézte a piros pacát
Alex dolgozatán. – Ez egyszerűen valami, ami még különlegesebbé teszi.
-
Enélkül is különleges lenne – helyesbített Erik. Nem zavarta Lorna természetes
zöld haja, mert ezzel együtt is szerette. Ezzel együtt is tökéletes volt.
Elvégre az ő lánya volt, és született mutáns. Egyetlen percre sem kellett kételkednie
abban, hogy a lánya tehetséges. – Két
külön mutáció egymástól teljesen függetlenül?
-
A haja zöldje nem hinném, hogy befolyásolni tudna bármit is. Szóval miért ne
lenne lehetséges.
-
Nekem minden gyerekem színkódolt? – morrant fel Erik, azzal átvándorolt a
konyhába. Az ikrekre gondolt. Peter szinte ősz hajszálaira, meg arra az
összemosódó kék csíkra, amit maga mögött hagy, mikor fut; és Wandára, akinek sötétbarna
tincsei bizonyos fényben szinte vörösnek tűntek, és azokra a vörös
csillámfoszlányokra, amik az ujjai nyomán keletkeztek, mikor az erejét
próbálgatta.
-
Mert te magad is különleges vagy. – Charles hangja, a mondatának utolsó hangja
volt Erikben egy tökéletes szimfónia utolsó pillanata, ami után még a csendnek
is van valami szépen csengő utóíze. És ez a csend, ami békében ölelte körül
Eriket, Charles Erik nyakára finom csókot lehelő ajkaiban teljesedett ki.
Alig
egy órával később, Erik már a harmadik pohár whiskyt töltötte ki Charlesnak és
magának. A sakktábla kettejük között egyszerre testesítette meg kettejük régi
hagyományát, és jelképezte a mutánsok végeláthatatlan játszadozását egymással,
és az emberekkel.
Mint
mindig, most sem figyeltek arra, hogy ki áll nyerésre. Fél óránként egyszer
megmozdítottak egy bábut, egyébként filozofáltak, az élet nagy dolgairól
elmélkedtek, a maguk módján, verbálisan váltották meg a saját világukat.
Erik
azonban még mindig Lornán gondolkodott. Most először volt nála a kislánya úgy,
hogy az anyja nem maradt itt. Most először maradt teljesen az ő gondjukra.
Jól csinálod. Nem lesz semmi gond.
Jól megy, mert itt vagy. De mi
lesz, ha nem leszel itt?
Erik számára kényelmetlenséget jelentett ezeket kimondani, mert mindig
hadilábon állt a saját érzelmeivel.
Addigra belejössz.
Milyen lesz, mikor nagy lesz? Erik ezt a kérdést minden
gyerekével kapcsolatban feltette, mert félt attól, hogy a saját hibáit látja
majd viszont a gyerekeitől. Ezt nem akarta megosztani Charlesszal, de a férfi
túl későn vette észre, hogy már nem vele beszélgetett Erik, így válaszolt. Ez
megijesztette Eriket, de csak egy nagyon röpke pillanatra, amit igyekezett meg
nem történtté tenni.
-
Amikor nagy lesz, éppen olyan lesz, mint amilyenné nevelni fogod – felelte
Charles. – És a génjeidet ismerve, nem lesz vele könnyű dolgunk.
A
következő pillanatban Lorna, mintha tudná, hogy róla beszélnek, és hogy Charles
szavai alátámasztást várnak, felsírt. De olyan hangerővel, hogy míg Charles
hátrazuhant a székével, Erik olyan sebességgel pattant fel a kanapéról, hogy
leöntötte magát whiskyvel.
Egész
éjszaka nem aludt két óránál többet.
És
Erik és Charles sem.
Amikor
aztán hajnalban végre visszaszenderült, és Charles mellkasához bújt, egymás
mellé telepedtek a kanapéra. Fáradtan.
-
Aludnod kéne.
-
Neked is.
-
Te tanítasz.
-
Te pedig megvédesz bennünket.
-
Tényleg nem lesz vele könnyű dolgunk – vette át Lornát Erik. Lorna kinyitotta a
kis szemeit, amik most sötétebbnek tűntek, mint korábban.
- Imádni fogjuk – ígérte
Charles.
2015.
2015.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden kedves szóért forrón gőzölgő mentál-teát ajánlok fel.
"[...]lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?" /Kosztolányi Dezső