Esélytelen

× teen wolf
× fluff; Stiles és Derek. Egy kellemes reggel. Stiles és Derek. Együtt. Szeresd őket. Együtt.
× ultrarövid

Esélytelen

A reggeli napfény gyenge melege végigsimogatta a Stiles arcát, meztelen vállát, fedetlen hátát. A hatalmas ablakokon át besütő lágy sugarak finoman megsimogatták a bőrét, és átsegítették a félálom halovány vonalán. Nagyot nyújtózva gördült át a hátára, és elégedett mosollyal fordult oldalra Dereket keresve, de sehol sem találta sem őt, sem a hetykén elhajított ruháit. Eltartott egy pillanatig, míg felfogta, hogy egyedül ébredt, és akkor ijedten pattant fel, és nézett körbe újból, azt remélve, hogy így megtalálja, de csalódnia kellett.

Lusta mozdulatokkal vette fel előbb az alsóját, majd a farmerét, majd jobb híján Derek egy régi pólóját, ami alighanem már nem ment volna fel rá, mert Stilesra éppen passzolt. A fiú egy pillanatra elmerengett, hogy kedvese miért tart meg ehhez hasonlóan ócska darabokat, de aznap különösen jól jött.

Előkecmergett a szobából, és csak remélte, hogy nem fut bele Peter szarkasztikus idegroncsába, akitől világ életében a hideg futkosott a hátán. Mióta csak megismerte Derek nagybátyját, szíve szerint visítva rohant volna a világ másik végére, csak ne kelljen vele találkoznia, de Derek valahogy mindig kiengesztelte.

Stiles próbált halkan végigosonni a folyosókon, le a lépcsőn, és be a konyhába, de az egykor raktárként használt lakásban szinte két lépésenként volt egy-egy meglazult deszka, és Stiles egyszerűen képtelen volt kikerülgetni őket. Derek mindig kiszúrta, ha közeledett, ő azonban, aki egész életében ott élt, pontosan tudta hová kell lépnie, hogy észrevétlen maradhasson.

- Jó reggelt! – A férfi mély tónusa átdörmögött a vékonyka falakon, amik olyan sok csatát végignéztek már; apró vitáktól kezdve eget rengető veszekedésekig, kedves, becéző érintésektől szenvedélyes csókokig.

- Nem tudok elég halkan közlekedni, ugye?

- Esélytelen. – Derek a tűzhelynél állt, a rántotta illata megtöltötte az egész teret. Stiles gyomra erre úgy reagált, mint egy dühös vadmacska; Derek fülét szinte becézgette a hangocska, ami azt jelezte, hogy még képes megcsinálni egy rántottát anélkül, hogy totálisan szénné égetné.

- Mikor lesz kész? – Stiles megpróbált keresztülvágni a hosszúkás konyhán, de nem számított a szoba közepére hajított konyharuhára, és szépen el is hasalt. Derek alig tudta visszafogni mosolyra húzódó ajkait, de nagyjából a harmadik másodperc után feladta, és mélyről feltörő kacaja megrázta a szobát. – Nagyon vicces – morgolódott Stiles, majd megsértett fejét dörzsölve tápászkodott fel, miközben Derek még mindig fulladozott a rosszmájú nevetéstől.

- Egyébként pár perc – törölgette le kicsordult könnyeit, majd a tűzhelyhez ugrott, hogy megmentse a reggelijüket.

- Egyébként… Jó reggelt, neked is – karolta át hátulról kedvesét Stiles, és röpke csókot nyomva Derek széles vállára, a hátába fúrta az arcát, és néma hálát adott azért az idillért, ami az ölébe pottyant. Derek boldogan, tőle szokatlan meghittséggel simította kezét Stiles karjára, és gyengéd mosollyal az arcán fejezte be a reggelijüket.

Stilesnak hirtelen eszébe jutott az előző esti beszélgetésük, és ismét elkomorulva, félénken ült le az asztalhoz. A só kiszóródott, és egy kis víz is kiloccsant, de nem volt kedve letakarítani reggeli előtt, inkább apró mintákat rajzolt a sószemekből.

- Még mindig a tegnapin jártatod az agyad? – Derek mintha olvasott volna a gondolataiban, aggódva pillantott Stilesre, míg tányérokra pakolta a rántottát, és a pirítóst.

- Szerinted? – fintorgott Stiles, villájával beletúrva a reggelijébe. A másik kezével az asztalra könyökölt, az arcát a tenyerébe temette, majd a hajába túrt; kócos volt, és rendezetlen, de túlságosan is korán volt még ahhoz, hogy ezen aggódjon.

Inkább azon gondolkodott, hogy vajon van-e valaki más is barátja életében. Vagy van-e, amiért aggódnia kéne?

Derek fogorvos, a város egyetlen fogorvosa. Idősebb volt, mint Stiles, aki még csak az utolsó évét taposta a gimnáziumban, így kapcsolatukról csakis a legfontosabb emberek tudhattak. Ez volt az, ami annyira aggasztotta Stilest; hogy a korkülönbség előbb-utóbb szöget üt köztük. Az, hogy ő még csak gimnazista. Az, hogy nem mehetnek sehova együtt, és úgy kell tenniük, mintha éppen akkor futnának össze, holott órákkal korábban megbeszélték.

- Megmondtam. – Derek megfogta Stiles kezét, majd halványan elmosolyodott, épp annyira, hogy ne essen ki a keménylegény szerepéből, ami Stiles-t mindig nevetésre késztette. – Esélytelen.

Persze, ez nem nyugtatta meg teljesen a fiút, de nem akart ezzel tovább foglalkozni. Nem tehetett a helyzet ellen semmit, így csak várt, és remélte, hogy az idő majd bebizonyítja Derek igazát. Hogy az, hogy elhagyja, valóban esélytelen.

2013.